Tavaly ősszel így bocsátottuk téli álomra az erdőkertben az alsó etető-itatóárkot (na jó: övárkot):
A talajfelszínre vetett, szalmával takart, majd őzek által tövig rágott krumplikísérletből még kiforgattunk az utolsó bújdosó szemeket. Ezután hagytuk, hogy télire betakarják a púpot a festőcsülleng levéltőrózsái, amelyek úgy keltek, hogy korábban az árokba dobtunk néhány elszáradt magszárat kevés rajta maradt maggal.
A festőcsülleng - úgy tűnik - rendkívüli módon bírja a szárazságot, a fagyokat és a vályogtalajt. Ez a néhány tő idén ugyanis embermagasságú, méhzsongító dzsungellé fejlődött, ami a gyümölcsfacsemetéket is fülig elnyelte:
Most pedig megváltunk tőlük. Még éretlen magokkal, talaj felett elvágva bekerültek a púp fölötti komposztálóárokba. Ősszel remélhetőleg ráhúzhatjuk majd a púpra a friss komposztot:
Ebbe a púpba “ezt még gyorsan valahova el kellene vetni” alapon kerülnek maradék zöldségmagok. Idén dughagyma és zöldborsó:
Mindkettőn meglátszik, hogy nem volt öntözve. Mégis adnak. Hálául kaptak egy kis extra ázottszalma-takarót.
