Gyümölcsösbe gyümölcsöst telepíteni nem egyszerű vállalkozás, főként, ha a nem-ártás szellemében, a terület adottságaival és saját szükségleteinkkel összhangban tennénk mindezt, valamint erdőkert lévén mind a térbeli szinteket, mind az évkört (tehát a híres permakultúrás “stacking” funkciót) szeretnénk lefedni, és a fák közötti lékekben a zöldségágyásoknak is kellő fény kell, hogy maradjon.
A már nem termő idős fáktól, amíg az élet jeleit mutatják, nem válunk meg (azután sem mindig), megvárjuk, hogy maguktól átadják a helyüket, és ezt idővel természetszerűen meg is teszik. Az új jövevényeket közéjük ültettük, és kaptunk egy szép sűrű mixet óvó-védő matuzsálemekkel és növekvő csemetékkel. Mindez térképre téve így néz ki (csak a régi és új gyümölcstermők rétegével - ahol látszólag nincs semmi, ott is van valami):
Egy dél-nyugati kitettségű, hosszanti irányban lefelé völggyé nyíló löszlejtőn vagyunk, kb. 195-213 mBf közötti tengerszint feletti magasságban. Miután az agyunk háttértárolójába bevackolta magát minden szükséges paraméter, megszületett az ültetési terv (points of intervention):
OÁZIS A nedvességet jól tűrő mirabolánalanyon lévő szilvák és a holland óriás naspolya a kert legmélyebb pontjára, egy alakulófélben lévő oázisba kerültek, ahol a tó túlfolyója is öntözi őket. Déli oldalról zárják a fák gyűrűjét, és őrzik a párás mikroklímát a kiemelt ágyások körül:
ZÖLDSÉGES Az átlagosan 2 méter magasra növő törpekajszit egy nyíltabb, rendesen benapozott, mérsékelten száraz területre, a fő zöldségágyások köré ültettük, remélve, hogy némi árnyékot ad majd a zöldségeknek az aszályos nyárban , és hasonlóan a házi berkenyét, a török naspolyátés az egyik cseresznyét is, utóbbinál bízva abban, hogy a sajmeggy alany törpésíti:
Szintén egy zöldségágyás északi végében kapott helyet a száraz nyarakon öntözést kívánó és tápanyagdús talajt kedvelő datolyaszilva.
SZÁRAZ LEJTŐHÁT Mivel még intenzív eső esetén sincs szemmel látható felszíni lefolyás a területünkön, nem nevezzük övároknak/swale-nek azt a két hosszú árkot, amelyet a gyümölcsös középső, szárazabb részén, szintvonalak mentén ástunk kifejezetten a barackok és a másik cseresznye ültetéséhez. Inkább amolyan etető- és itatóárokként funkcionálnak: telehordtuk őket szerves anyaggal, és elárasztjuk a legközelebbi IBC-tartályból érkező vízfelesleggel évente egyszer-kétszer. Ezen a helyen a lehulló csapadék önmagában már kevés lenne a csemetéknek. Tervben van, hogy idővel egy felsőbb “tóból”, gravitációsan oldjuk meg az öntözést. Az árkok halmába ültettük a csemetéket, közöttük eddig hol burgonyát, hol borsót, madársalátát vagy festőcsüllenget termesztettünk.
A meggyek hosszú körömrágást követően egy néhány éve méhlegelőként és a kaszált utak közötti élőhelyként szolgáló részre kerültek, az árkok fölötti területre (méhlegelő így is maradt bőven). Nagy itt a szárazság (az egyik szomszédos, sorozatos aszályban legyengült öreg kajszit tavaly itt érte utol a vég), sekélyebb és meszes a talaj, ezért fontos volt a fajtaválasztás (Újfehértői fürtös) és a sajmeggy alany. Dél felől nagyobb fák adnak némi árnyékot, és a tervezett felső tóval a gravitációs öntözésük is hamarosan megvalósulhat (addig marad az izomerő):
VÖLGY Legnagyobb szerencsénkre a területünk legalább három irányba lejt, így a két almacsemete csodálatosan üde talajban, a gyümölcsösön hosszában végighúzódó “völgyben” növekedhet:
A vadmandulák kiválóan tudnak alkalmazkodni a szárazabb, meszes talajokhoz, ezért ennek a völgynek a meleg, napsütötte dél-keleti oldalán sorakoznak (ld. a karókat) a meggysarjliget aljában, a “völgytalp” vonalában:
TELEKHATÁR Bár a kisebb-nagyobb öregek sorra a kerítés mellett húzódnak…
… saját békénk és a fák békés fejlődése érdekében általános és fontos szempont volt még, hogy a csemeték kellő távolságra kerüljenek a telekhatártól.
