Az Aprókaland bekerítetlen fele felvette őszi ruháját, és a nyári szamóca-, cseresznyeszilva- és vackorözön után most is ad bőven gyűjtögetnivalót:
Bár a permakultúra egyik alapelve, hogy a rendszereinkben felgyorsítjuk a természetes szukcessziót, mi itt és most hálásak vagyunk azért, hogy a terület benövi önmagát vadbiztos, szárazságtűrő, sokszor veszettül tüskés-tövises pionír fajokkal azon a fél hektáron, amivel - az álmodozáson túl - más teendők miatt egyelőre nincs kapacitásunk foglalkozni, tervezni.
Azért nagy ritkán próbálkozunk:
Adott volt már néhány jól fejlett tövises fa- és cserjetársulás, amibe szándékosan ültettünk pl. cserszömörcét, kislevelű hársat, ostorménbangitát, vadgyümölcsöket. A betelepített növényeket körülölelő pionír fákat, cserjéket, aranyvesszőt, siskanádtippant szándékosan nem vágjuk-ritkítjuk (na jó, a szedret azért muszáj), hadd védjék a csemetéket árnyékukkal, töviseikkel a tűző naptól és a vadaktól. Errefelé csak az égiek öntöznek. Van ennél hatékonyabb módja a fásításnak, mi “siet, ki gyorsabb az erdőnél” alapon a békénhagyás mellett döntöttünk.
Extra bónuszként itt ragadt a múltból néhány szőlőalany, ami - úgy tűnik - akármit is kibír, és évente terem valami mütyürkét:
