Vannak a kertünkben olyan gondozást nem igénylő, önjáró foltok, szigetek, bozótosok, amelyekben fogalmuk sincs, mi történik. Itt aztán rajtunk, embereken kívül tényleg mindenki kertészkedik (talán még a sárkányok is). A szegélyeken ugyan folyik egy kis huzavona: mi is helyet kérünk az ösvényeknek, az évelő gyógynövényeknek, festőnövényeknek, és a terülő madárbirsnek is szólunk, hogy húzza vissza a csápjait, de a sűrűje kifejezetten 5-ös no go zóna. A meglepetések földje.
Ilyenkor, télen, lombhullás után, amikor már átláthatóbb az egész, egyszer-egyszer, puszta kíváncsiságból bedugjuk az orrunkat a bozótosba, hogy megnézzük, mi van odabent. Idénre például lettek kocsányos és molyhos tölgy jövevényeink, amelyeket valószínűleg egyik önkéntesünk, Mátyás, az erdészmadár bütykölt bele szakszerűen a tájba, egymástól néhány méterre:
Bár az általunk makkról ültetett tölgyecskék is szépen cseperednek, megnyugtató a tudat, hogy nem egyedül végezzük a munkát.
Nyaranta látjuk, amint a fürge gyíkok és zöld gyíkok két ilyen cserjésfolt között – a cserjések között elhelyezett téglafalú magaságyásokban megpihenve, sütkérezve – átsuhannak:
(Ezt a képet kisebbik gyermekünk készítette 2021-ben, amikor még üzemelt a fajbook.hu. Reméljük, hogy hamarosan újra életre kel, mert a mi kölkeink imádták, “Máté Bencék” akartak lenni, és erről a gyíkos fotóról valamelyik kategória győzteseként a fiunk kapott egy óriási printet.)
Más jellegű, de ugyanilyen “közösségi kertként” működő folt az Aprókaland (szárazabb, csupaszabb, szektoroknak kitettebb) közepén épített, kerítéssszerű holtfasövény (a képen már kissé roskadt állapotában). Csodálatos gyűjtőhelye tud lenni azoknak a tüskés ágaknak, gallyaknak, amelyeknek éppen nem találunk más (jellemzően őrző-védő) feladatot. Amellett, hogy élőhelyet biztosítanak, az ilyen jellegű sövények egyik fontos funkciója, hogy a védettséget kereső, oda beleköltöző állatok, befészkelő madarak betelepítenek növényeket, amelyek aztán (szél, napsugárzás, vadkár stb. szempontjából) védett környezetben cseperedhetnek. Mire elkorhad a farakás, lesz egy élő sövényünk. Különösen izgalmas kérdés, hogy szántóföldi környezetben hogyan érdemes elhelyezni a holtfasövényeket, hogy valóban legyen lakójuk.
Our garden has untended, self-sustaining patches, islands, and thickets where we have no idea what is happening. Everything gardens here except us (maybe even the dragons). There is a bit of a hustle and bustle on the borders: we ask for space for paths, and perennial herbs, and we tell the Cotoneaster to pull back its tentacles, but the thicket is a definite no-go zone 5. It’s a land of surprises.
At this time of year, in winter, after the leaves have fallen, every once in a while, just out of curiosity, we poke our noses into the thicket to see what’s been going on. This year, for example, we had newcomers of Quercus robur and Quercus pubescens, which were probably expertly tinkered into the landscape by one of our volunteers, Matthew the forester bird (as we call the jay in Hungarian), a few meters apart.
Although the oak saplings we planted from acorns grow well, it is comforting to know that we are not alone in our efforts.
In the summer, we watch the lizards flit between the thickets, resting and basking in the brick-walled raised beds in between, munching on the pests that lurk there. (The lizard photo was taken by our younger son in 2021.)
A different kind of patch, but one that functions as a “community garden”, is the Benjes hedge, or deadwood hedge, built in the middle of our plot (where it’s drier, bare, and more exposed to sectors). Such a hedge can be a wonderful gathering place for those thorny branches and twigs that we can’t find any other (typically guardian-protective) use. One of the functions of a Benjes hedge is that shelter-seeking animals and nesting birds move into them, and introduce new plants. These saplings can then grow in a sheltered environment (from wind, sun, wildlife damage, etc.). By the time the woodpile decays, we’ll have a hedge.
